English Version
Szövetség a közösségi részvétel fejlesztéséért

Budapesti Nyilatkozat

2009. december 6., 16:13
A 2004 márciusában Budapesten megrendezett konferencián résztvevő küldöttek, a társadalmi szervezetek, kormányzatok, támogatók és helyi közösségek képviselői elismerik a civil társadalom fejlesztésének az Európai Unió által meghatározott kiemelt szerepét, és hangsúlyozzák a közösségfejlesztés fontosságát ezeknek a folyamatoknak a támogatásában és az emberi jogok védelmében. A résztvevők arra kérik az Európai Unió szerveit, a nemzeti, regionális és helyi kormányzatokat, hogy kötelezzék el magukat egy társadalmi és gazdasági értelemben befogadó, sokszínű, környezetileg fenntartható és igazságos társadalom kialakítása mellett, és biztosítsák az Európai Unió, illetve tagállamai és civil társadalmai közötti társadalmi párbeszéd kialakításához szükséges struktúrákat, irányelveket és mechanizmusokat. Ehhez a közösségi részvétel morális és anyagi támogatása mellett a megfelelő színvonalú jogi, intézményi és anyagi feltételek megteremtésére is szükség lesz, különös tekintettel magára a közösségfejlesztésre. A konferencia kulcsfontosságú célja volt, hogy egy közös nyilatkozatot fogalmazzon meg az európai közösségfejlesztésről az Európai Unió, a nemzeti kormányok és más érintett kulcsszereplők számára. Most tehát következzen e közös egyetértésen alapuló nyilatkozat szövege, amelyet a konferencia részvevői az ön szíves figyelmébe ajánlanak, számítva támogatására!

Dokumentumok

Hírek

Kapcsolat

4025 Debrecen
Török Bálint utca 4.
52/320-180
szovetseg@polgarz.hu
www.polgarz.hu
arculat és webfejlesztés: Látványos Grafikai Művek